Beszámoló az Öregfiúk labdarúgó szakosztály által szervezett Önkéntes napról
AddThis Social Bookmark Button

Már a szakosztály megalakításakor láttuk, hogy rengeteg munka vár ránk a pályán és környékén. A rendszeres fűnyíráson túl a 2017. szeptember 2-ára szervezett önkéntes napunk keretében a pálya körüli korlát javítása, pótlása, festése, a megsüllyedt kispadok biztos alapokra történő áthelyezése és festése, valamint a focikapu egyenesbe hozása, csiszolása, és újrafestése volt a cél.

Szombat reggel 8-kor kezdtük, és 17 óra után fejeztük be a munkálatokat. Ahogy egész évben, úgy ezúttal is számíthattunk az Önkormányzat támogatására a szükséges alapanyagok beszerzése tekintetében.
Segítségünk is akadt az Ifjúsági Klub tagjainak személyében, így közel 20 fős létszámban voltunk jelen.
Szeretném még kiemelni Tomasits Bélust, aki teljes gépparkját és szerszámait rendelkezésre bocsátotta.
Végezetül köszönet a gépkölcsönzőnek is, akiktől díjmentesen kaptuk meg a benzines lyukfúrót.
Bebizonyosodott, hogy a közös munkának kiváló közösségépítő hatása is van.
A sportnapon már a nagyközönség is láthatta, hogy a változás igazán látványos lett, már nemcsak a pálya, de a környéke is rendezett benyomást kelt.
Persze teendő mindig akad, vannak még további terveink 2018-ra is, amiket szintén az Önkormányzattal leegyeztetve tervezünk megvalósítani.
Az Önkéntes napon készült képek ide kattintva a sportkör honlapján tekinthetők meg.

Polgármesteri köszöntő

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni

Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben

Környező települések

   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron