Sítábor 2017
Írta: Németh - Biacsics Anita testnevelő tanár   
AddThis Social Bookmark Button

2017. február 13-15-ig, 3 napos sítáborban vett részt iskolánk 15 diákja két pedagógus kíséretével. Semmeringen volt a sítáborunk, ahol profi síoktatók vártak minket. Az első napon oktatóink két részre osztották a tanulókat. Az egyik csapatban a haladók, a másikban a kezdők voltak. A kezdők elsajátították a síelés alapjait, a haladók közben a gyakorló pályán idézték fel előzetes tudásukat. Nagyon jó hangulatban telt a nap, mindenki sikerélménnyel tért haza. Nagy meglepetésünkre másnap már mindenki egy magasabb szintű pályán kezdte a gyakorlást.

 

A harmadik napon a kezdő csapat is feljutott a kék pályára, gond nélkül vette minden síelő az akadályt. Az utolsó napon házi versenyt is rendeztünk, ahol kezdők és haladók külön csoportban lettek értékelve. Haladók közül Czifra Máté és Unterhauser Patrik lett az első. A kezdők közül Németh Dániel nyert. A nap során az elméleti tudásukat is bizonyíthatták a síelők, ebben Bikádi Dalma bizonyult a legügyesebbnek. A három nap alatt a legszebb technikai kivitelezést Németh Bálint mutatta az oktatók véleménye szerint. Mindannyian szaktanári dicséretben részesülnek. A gyerekek minden nap végén értékelhették az oktatást, mi tetszett, mi az, amin változtatnának. Természetesen az oktató is elmondta tapasztalatait, észrevételeit, ő is értékelte a tanulók teljesítményét.

A sítábor nagyon jó hangulatban telt, sokat nevettünk, jól éreztük magunkat. Reméljük, hogy jövőre is részt vehetünk egy ilyen élménydús, remek táborban.

A sítáborban készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg.

 

 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron