Beszámoló az erdei iskolai élményekről
Írta: Szákovicsné Bérczy Dóra szaktanár   
AddThis Social Bookmark Button

Idei évben is megrendeztük az erdei  iskolát, ahol az 5. és 6. évfolyamos tanulók vettek részt. Az első napon Nagycenk volt az úti célunk. Kerékpáron tettük meg a távot. A csoportot Norbi bácsi kísérte. Köszönjük a szülők gondos tanítását, mert nagyon szépen közlekedtek a gyerekek.

 

A nagycenki kastély parkjában érdekes állatokról készítettek fotót a gyerekek a tízórai után. Ezután megpróbáltak a csapatok kiszabadulni a növénylabirintusból. Utána átmentük a Lovardához, ahol érdekes információkat tudhattunk meg a lófajtákról, a lovak abrakolásáról. Megtekintettük a lószerszámokat is.

Pihenő után a Nagycenki Kisvasutat néztük meg. Megtudtuk, hogy az ország mely területein mire használták a keskeny nyomtávú vonatokat, s melyiket mikor szüntették meg.

A hazavezető úton a csőszházhoz menet sok szitakötőt láttunk, épp rajzás volt. A dombtetőről ránéztünk a Fertőre, amiről már órákon sok érdekeset tanultunk.

Végül fagyizással zártuk a napot.

Június 8-án Sopront választottuk az ismeretbővítésre. Kísérőnk Mónika néni volt. A Nyugat-magyarországi Egyetem területén található Ligneumban néztük meg a kiállításokat. Többségük interaktív kiállítás volt. Az állattani gyűjteménnyel kezdtünk. Volt például repülő kutya, kacsacsőrű emlős, csimpánz csontváz. Ezután a papírból készült használati tárgyakat, és az OSB lapokból készült bútorokat néztük meg. A fiúk rögtön elkezdtek gondolkozni, hogy otthon apa mit tudna ezekből elkészíteni.

Voltak fahangszerek, amiken mindenki gyakorolhatott. A látogatás végén pedig bemutatót tartottak. Közben megnézhették a bábokat és kipróbálhatták magukat, mint tehervonat forgalomirányító. A fából készült logikai játékok is vonzóak voltak számukra. A botanikus kertbe betekintettünk, viszont idő hiányában nem időztünk sokat. Egy fagyira még jutott időnk, de utána futottunk a buszra, hogy hazaérjünk. Mindegyik osztály fegyelmezetten viselkedett, aminek nagyon örültünk. A hangulat remek volt, mindenki élvezte a kirándulást. Az erdei iskolában készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg.


 

 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron