Idén is volt Ovi-suli!
Írta: Iliásné Pozsgai Anna iskolaigazgató   
AddThis Social Bookmark Button

Az idei tanévben is megrendeztük ovi-suli programunkat a leendő első osztályos tanulók és szüleik számára, megkönnyítve ezzel az óvodából iskolába való sikeres átmenetet. Március 3-án, csütörtökön húsz, iskolába készülő, kíváncsi ovis érkezett hozzánk.

 

Sövegjártóné Berni tanító nénivel a fertőszéplaki és a sarródi óvodába tett előzetes látogatásunk alkalmával már ismerkedtünk a kis nebulókkal. Az ovi- sulin ők egy kicsit így bátrabban voltak, könnyebben nyilatkoztak.

Nagyon örültünk, hogy a hegykői, fertődi és a süttöri ovis szülők is elhozták gyermekeiket, érdeklődnek iskolánk iránt.

A foglalkozáson Berni tanító néni szám- és betűországba kalauzolta el a leendő első osztályos gyerekeket. Számoltak, rajzoltak, sőt a táblánál is nagyon ügyesen oldottak meg feladatokat. Figyelmesen hallgatták az elgurult „ó” betű meséjét és a tanító néni által előadott kedves dalt. Több mondókát is tanultak, az elmaradhatatlan közös játékra is sor került. A délután során a jelen levők igazi iskolapadban ülhettek, igazi iskolás feladatokat oldottak meg. A foglalkozás végén a megérdemelt jutalom is gazdára talált. Felcsillant a kicsik szeme, amikor az ügyes feladatmegoldásért igazi piros pontot rajzolt Berni tanító néni a feladatlapokra. Az első, iskolában töltött boldog percek emlékéül könyvjelzőt is kaptak a tanító nénitől.

A késő délutáni óra nagyon jó hangulatban, vidáman, felszabadultan telt ovisok, pedagógusok és szülők számára egyaránt.

Bízunk benne, hogy az iskolánkban folyó oktató-nevelő munka, az előzetes szülői értekezletek és a foglalkozások tapasztalatai, élményei elnyerték a szülők és a leendő első osztályosok tetszését.

Sok szeretettel várjuk a kedves Szülőket és gyermeküket a közelgő iskolai beiratkozáson!

A foglalkozáson készült képek ide kattintva tekinthetők meg.

 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron