Óvodai hírek
AddThis Social Bookmark Button

Elkészült a kibővített, felújított óvodánk
Írta: Grüllné Pálya Katalin óvodavezető   
AddThis Social Bookmark Button

2018. október 27-én ünnepélyes keretek között átadásra került a felújított épület. A gyermekek szüleikkel együtt vehették birtokba az óvodát. A megnyitó beszédek, köszöntők és az épület felszentelése után kisorsoltuk azt a nagycsoportos óvodást, aki segíthetett a szalag átvágásában, majd mindenki megtekinthette a helyiségeket. A pogácsázást követően a Kifli zenekar teremtett vidám hangulatot a tornateremben. Óvodatörténeti kiállítást is rendeztünk, ahol a közelmúltban és a régebbi időkben készült képek is felidézték az óvodai életet.

Bővebben...
 
Óvodai ballagás 2018
Írta: Grüllné Pálya Katalin óvodavezető   
AddThis Social Bookmark Button

Az idei tanév végén rendhagyó módon délután, a Művelődési Házban tartottuk ballagásunkat (átépítés miatt kiköltöztünk az óvodából). Délelőtt a kiscsoportosok és középsősök feldíszítették a termeket. Verssel és ajándékkal kívántak jó tanulást a búcsúzó nagycsoportosoknak. Délután a szülők és hozzátartozók jelenlétében lakodalmas játékot adtunk elő, majd minden gyermek kapott tarisznyát, benne útravalóul pogácsát, szerencsepénzt, és az iskolában használatos "szerszámokat" ceruzát és radírt. Dalolva vonultunk végig a virágkapu alatt, melyet az óvodai régi és jelenlegi dolgozói tartottak a gyerekeknek. A szülőkkel közösen elsétáltunk az óvodához egy-egy fényképet készítettünk, majd visszatérve kivetített képeken felidéztük a gyermekek óvodai életét.
Remélem minden gyermek szívesen emlékszik majd vissza óvodás éveire!

Gyermeknap az óvodában
Írta: Grüllné Pálya Katalin óvodavezető   
AddThis Social Bookmark Button

Június 1-én gyermeknapot szerveztünk,melyre a szülők is elkísérhették gyermekeiket. A Széchenyi kastély belső udvarát foglaltuk el.Volt ugrálóvár, népi gyermekjátékok, valamint az óvó nénik ötletei nyomán újrahasznosított játékok. A családsegítők jóvoltából arcfestéssel alakulhattak át a gyerekek tigrissé, rókává, pillangóvá és még sok érdekes figurává. Tornásztunk és népzenére táncoltunk. A napot bábszínház zárta, melyet a Csemete Bábszínház szolgáltatott nagy sikerrel.
Bővebben...
 
Kirándulás a László-majorba és az Öntés-majorba
Írta: Szele Viktória óvó néni   
AddThis Social Bookmark Button

Óvodánk két csoportja buszos kiránduláson vehetett részt, melyet egy rajzpályázat keretén belül nyertünk. Ellátogattunk a közeli László-majorba, ahol megtekinthettük a Fertő-táj jellegzetes állatait. Etettünk mangalicákat, racka juhokat, szürke marhákat. Betekintést nyerhettünk őseink akkori életmódjába, láttuk mindennapos használati tárgyaikat, megismerkedtünk a foglalkozásokkal.

Bővebben...
 
Elsősegélynyújtó oktatás a Margaréta Óvoda dolgozóinak
Írta: Grüllné Pálya Katalin óvodavezető   
AddThis Social Bookmark Button

Óvodánk valamennyi dolgozója elsősegélynyújtó alapismeretek oktatásán vett részt. Juhász Zoltán mentőtiszt az újraélesztést, az idegentest eltávolítást, és a stabil oldalfektetést mutatta be. Az óvodában lehetséges veszélyforrásokról is szó esett. Gyakorlatban, AMBU bábun mindenki kipróbálta az újraélesztést. A felmerülő kérdéseinkre is kimerítő választ kaptunk a szakembertől. Nagyon hasznos volt a délután, mert felidéztük a már meglévő ismereteinket és újakat is tanultunk. Köszönjük Dr. Kaposvári Ágnes üzemorvosnak a szervezést és a Kapuvári Mentők Egyesületének, Juhász Zoltánnak a gyakorlatorientált oktatást.

<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Oldal 2 / 19

Polgármesteri köszöntő

Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév: wifi
Jelszó: free

Facebook

Programnaptár 2019

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni

Fertőszéplak képekben

Környező települések

   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron