Óvodai hírek
AddThis Social Bookmark Button


Decemberi programok az óvodában
AddThis Social Bookmark Button

Az óvodában a december nagyon eseménydús időszak.
Az adventi koszorúnkon hétfőnként énekszó mellett meggyújtottuk a soron következő  gyertyát.
Minden csoport adventi naptáron számlálta a napokat Mikulásig, majd Karácsonyig. December első hetében Ovigalériánkat nyitottuk meg, ahol Balogh Attila festményeit tekinthették meg az óvodások és érdeklődők. A megnyitón Attila bácsi hangszertudását is megcsillogtatta. A gyerekekkel közösen énekeltünk Mikulásváró és karácsonyi dalokat. Köszönjük Balogh Attilának a kedves együttműködést!
December 5-én a Mikulás látogatott el hozzánk és osztotta szét ajándékait a gyerekeknek, ők pedig verssel, énekkel fizettek érte, és ígérettel, hogy mindig jók lesznek.
December 12-én a középső csoportosok Lucáztak. Bejárták az egész falut és kántálták jókívánságaikat.
A kiscsoportosok luca-búzát ültettek. Valamennyi csoportban festettek, gyurmáztak, vágtak, ragasztottak a gyerekek, ajándékok készültek a szülőknek,  mézeskalácsot sütöttünk, díszítettük a termeket.
December 17-én reggel már karácsonyfa várta a gyermekeket a bejáratnál. Ezen a napon a nagycsoportosok Betlehemes játékot adtak elő a többi óvodásnak és a meghívott vendégeknek. Természetesen a jól megérdemelt ajándékok sem maradtak el a karácsonyfa alól.

Az óvodában a december nagyon eseménydús időszak.

Az adventi koszorúnkon hétfőnként énekszó mellett meggyújtottuk a soron következő  gyertyát.

Minden csoport adventi naptáron számlálta a napokat Mikulásig, majd Karácsonyig. December első hetében Ovigalériánkat nyitottuk meg, ahol Balogh Attila festményeit tekinthették meg az óvodások és érdeklődők. A megnyitón Attila bácsi hangszertudását is megcsillogtatta. A gyerekekkel közösen énekeltünk Mikulásváró és karácsonyi dalokat. Köszönjük Balogh Attilának a kedves együttműködést!

December 5-én a Mikulás látogatott el hozzánk és osztotta szét ajándékait a gyerekeknek, ők pedig verssel, énekkel fizettek érte, és ígérettel, hogy mindig jók lesznek.

Bővebben...
 
Családi nap és Mihály napi vásár az óvodában
Írta: Grüllné Pálya Katalin óvónő   
AddThis Social Bookmark Button


Az idén rendhagyó módon tartottuk a hagyományos Mihály napi vásárunkat. Családi nappal kapcsoltuk össze, így szeptember 27-én 9 órakor az óvoda előtt vásár fogadta a felénk járókat, az óvoda udvarán pedig az ovifoci pályán akadálypálya. A szülőkkel közösen lehetett végigmenni a felállított akadályokon, kosárra dobáltak felnőttek és gyerekek közösen, majd a röplabdaháló felett labdákat hajigáltunk versenyezve, hogy melyik térfélen marad a kevesebb labda. A mozgásban megfáradtakat teával és zsíros kenyérrel kínáltuk, valamint süteményeket fogyaszthattak a gyerekek. Az óvoda előtti vásáron a szülők által készített ötletes ajándék és dísztárgyak kerültek eladásra. 11 órától a vásár a Széchényi kastélyban, a piactéren folytatódott, melyet táncházzal zártunk. Kellemesen elfáradtunk és nagyon jó hangulatban telt el ez a délelőtt.
Köszönjük a szülők aktív hozzáállását a vásár megszervezéséhez!

További képek vidám rendezvényünkről ide kattintva tekinthetők meg.

 
OVIFOCI pályaavató a fertőszéplaki Margaréta Óvodában
Írta: Köő Lászlóné óvodavezető   
AddThis Social Bookmark Button

2014. szeptember 26-án került sor intézményünkben – a környéken elsőként - az OVIFOCI pálya ünnepélyes átadására, mely az OVIFOCI Program keretein belül Fertőszéplak Önkormányzata, a támogatást felajánló Velux Magyarország Kft., valamint az OVIFOCI Közhasznú Alapítvány összefogásból valósulhatott meg a gyermekek legnagyobb örömére.

Az ünnepélyes átadón részt vett Dr. Molnár Andrea az OVIFOCI Alapítvány elnöke, Dunai Antal úr a Magyar Labdarúgó Szövetség képviseletében és Kóbor Attila Fertőszéplak polgármestere. A fő támogató VELUX Magyarország Kft. Igazgatója - mivel személyesen nem tudott az ünnepségen részt venni - írásos üzenetben osztotta meg velünk gondolatait, méltatta a foci pálya nyújtotta lehetőségeket, valamint örömét fejezte ki, hogy részese lehetett ennek a nagyszerű kezdeményezésnek.

Bővebben...
 
Elbúcsúztak nagycsoportosaink
Írta: Ábrahám Istvánné óvónő   
AddThis Social Bookmark Button

Május a ballagások hónapja. E hónap 16-án óvodánkban is búcsúztak a nagycsoportosok. Virággal feldíszített folyosó és csoportszoba fogadta reggel az ünneplőbe öltözött ballagókat és szüleiket, vendégeket. A német nyelvű játékos, énekes bemutató után, óvoda búcsúztató dalokkal, versekkel köszöntünk el a kisebb társaktól, óvó néniktől, dajka néniktől és minden kedves dologtól, ami az óvodai élettel kapcsolatos volt.

Bővebben...
 
Beszámoló az osztrák- magyar óvodások interkulturális találkozójáról
Írta: Köő Lászlóné óvodavezető   
AddThis Social Bookmark Button


2014. május 27-én osztrák- magyar óvodások interkulturális találkozója volt a Sopron- Fertőd Kistérség óvodáiban, köztük a fertőszéplaki óvodában is. A találkozó az „EDUCORB extended” című uniós projekt keretében valósult meg. A mi óvodánkba Bad Erlach-ból érkeztek gyermekek kísérőikkel. A köszöntés és bemutatkozás után közös tízóraizás következett majd vidám, német nyelvű körjátékokkal folytatódott a program. Óvodánk nagycsoportosai heti egy alkalommal vesznek részt játékos németnyelvű foglalkozáson, melyet az önkormányzat finanszíroz. Az ott megismert, megtanult dalokat, körjátékokat játszották el együtt a vendégekkel.

Bővebben...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Oldal 10 / 20

Polgármesteri köszöntő

 

Önkormányzati választás 2019

Facebook

Programnaptár 2019

Domb újság

.


Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév: wifi
Jelszó: free

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron