Önkormányzati hírek
AddThis Social Bookmark Button

Nyertes pályázatból kerül kialakításra látogatóközpont Fertőszéplakon
Írta: Kóbor Attila polgármester   
AddThis Social Bookmark Button

Jelentős idegenforgalmi létesítménnyel gazdagodik Fertőszéplak. A Széchényi-kastélyban alakítjuk ki ugyanis a Fertő-táj világörökséget bemutató látogatóközpontot. A projekt hatvanhatmillió forintos kormánytámogatása lehetővé teszi, hogy a kétszázötven négyzetméter alapterületű kiállítótérben a világörökségi egyesület központi irodái, kiszolgálóhelyiségei mellett – elképzeléseink szerint – kutatóbázis is létesüljön. Itt a Soproni Egyetem kutatóinak lesz lehetősége, hogy tudományos munkát végezzenek a Fertő-táj építészete, tájstruktúrája, településfejlesztése témájában.
A látogatóközpont kivitelezői a villanyszerelési munkákkal és a belső vakolásokkal is elkészültek. Mivel a kastély belső udvara építési területté vált, ezért a nyár végén várható ünnepélyes átadásig nem rendezünk a Széchényi-kastélyban programokat. Reményeink szerint az augusztus 8-9.-ére tervezett Örömút misztériumjátéknak és az augusztus 10-11.-én tervezett falunapoknak már otthont tudunk adni a kastélyudvaron.
Az emeleti látogatóközpont kialakításával párhuzamosan zajlik az odatelepítendő állandó tárlat tervezése is. Olyan kiállítás megalkotásán fáradozunk, amely átfogó képet nyújt a Fertő-táj világörökségi értékeiről. A turisták fogalmat alkothatnak arról, hogy a Fertő-táj miért és mivel érdemelte ki az UNESCO által adományozott világörökségi rangot. A beruházás a Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa gesztorságával zajlik, s részét képezi „A világörökség ékkövei”, 406 millió forintos, hat települést érintő sikeres pályázatnak.
A kastély felújítása nem áll le, nyertes pályázattal rendelkezünk a külső homlokzatok renoválására. Azok a munkák azonban csak a jövő év elején indulhatnak el.
Ezekkel a beruházásokkal ismét jelentős lépéseket tettünk/teszünk annak irányába, hogy Fertőszéplak egyre inkább a Fertő-táj erős és meghatározó települése legyen.

Jelentős idegenforgalmi létesítménnyel gazdagodik Fertőszéplak. A Széchényi-kastélyban alakítjuk ki ugyanis a Fertő-táj világörökséget bemutató látogatóközpontot. A projekt hatvanhatmillió forintos kormánytámogatása lehetővé teszi, hogy a kétszázötven négyzetméter alapterületű kiállítótérben a világörökségi egyesület központi irodái, kiszolgálóhelyiségei mellett – elképzeléseink szerint – kutatóbázis is létesüljön. Itt a Soproni Egyetem kutatóinak lesz lehetősége, hogy tudományos munkát végezzenek a Fertő-táj építészete, tájstruktúrája, településfejlesztése témájában.

Bővebben...
 
Nyári tábor júniusban
AddThis Social Bookmark Button

Tájékoztató
AddThis Social Bookmark Button

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság márciusi ügyfélfogadási rendjéről az alábbi dokumentumból tájékozódhatnak.

Tájékoztató

Határozat megválasztható képviselők számáról
Írta: Vezér Beáta jegyző   
AddThis Social Bookmark Button
Az alábbi linkre kattintva megtekinthető a helyi választási iroda vezetőjének - Fertőszéplak településen megválasztható képviselők számáról szóló - határozata.
Határozat.

Az alábbi linkre kattintva megtekinthető a helyi választási iroda vezetőjének - Fertőszéplak településen megválasztható képviselők számáról szóló - határozata.

Határozat.

Hirdetmény
Írta: Nemzeti Agrárgazdasági Kamara   
AddThis Social Bookmark Button
Tisztelt Kamarai Tagok!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy hatékonyabb működésünk érdekében 2019. februártól változik a Kamara ügyfélfogadási rendje.
Fertőszéplak település ügyfélfogadását Fertőd településre helyeztük át.
2019. február 4-től a fertődi irodában, minden szerdán 13-16 óráig várjuk tisztelt tagjainkat.
Fertőszentmiklós Kamarai Ügyfélszolgálati irodánk címe:
9342 Fertőd, Madách sétány u. 1.
Legközelebbi állandó ügyfélszolgálati irodánk címe, ahol 2019. február 4-től hosszabb nyitvatartással állunk tagjaink rendelkezésére:
9330 Kapuvár, Fő tér 1.

<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Oldal 2 / 34

Polgármesteri köszöntő

Önkormányzati választás 2019

Facebook

Programnaptár 2019

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni

Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév: wifi
Jelszó: free

Fertőszéplak képekben

Környező települések

   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron